Moszkva, július 22.
Sokáig nem írtam a blogomba, mert gyakorlatilag nem is történt semmi. Hogy vettem tejet, meg kenyeret a boltban, meg, hogy levittem a szemetet, ugye ez nem túl izgalmas téma.
Kezdem most azzal, hogy mától számolva már "csak" 70 napom van hátra az ittlétemből, mert ugye a repülőjegyem szeptember 30-ra szól.
Kihasználva az ittlétemet, küldtem haza egy meghívólevelet a kisebbik fiamnak és a barátnőjének, hogy látogassanak meg, aztán csavargunk egy jót itt a városban. Ugyanis Oroszország részünkre vízum köteles, és többek között (biztosítás, repülőjegy) meghívólevél is kell.
A hivatalos ügyintézést érdemes időben elkezdeni, mert az oroszok malmai igen lassan őrölnek. A levél már e hónap elején megszületett, és remélem, hogy a procedúra a következő hónap, azaz augusztus közepéig be is fejeződik...
Itt ahol lakom, a belvárostól viszonylag távol, vehetjük úgy is, mint a moszkvai Rózsadomb, mesés a környék. Egy liget közepén, ráadásul vegyes liget közepén, mert a konyhaablakból fenyves, az erkélyről meg nyírfaliget látható, zajlik az élet. Mondom mindezt azért, mert rengeteg állat "szállt itt meg".
Ráadásul érdemes őket megfigyelni, mert az itteni állatok - hogy is írjam, olyan - magamutogatók. Abszolút nem félnek az embertől, ami lehetővé teszi, hogy jót mulassunk is rajtuk.
A legvadabbak a dolmányos varjak.
A kormos varjú alfajának tekintették Corvus corone cornix néven, 2002-ben azonban önálló fajjá nyilvánították. Gyakran nevezik szürkevarjúnak, hamvas varjúnak is. Európa keleti és Ázsia nyugati részén él és két kisebb populációja található a Brit-szigeteken és Észak-Afrikában. Nagy számban mezőgazdasági területeken, erdőszélen fordul elő, de a városokban lévő fasorokban és ligetekben is látható, megszokta az emberek közelségét, így Budapesten is megtalálható. Hossza 45-47 centiméter, szárnyfesztávolsága 93-104 centiméter, testtömege 370-650 gramm közötti. A hím egy kicsivel nagyobb a tojónál. A háta és testalja hamvas-szürke, feje, szárnya és farka fekete. Erős, vaskos csőre és lába fekete. Főleg rovarokat, kisebb emlősöket, madarakat és dögöket eszik, de nem veti meg a növényi eledelt sem.
Okosak, de agresszívek itt (is). Azon túl, hogy nekem nem szimpatikusak, költési időszakban megtámadják más madarak fészkét, tojásra, kismadárra vadászva. Na, ilyenkor éreztem magam légi harc kellős közepén. Mivel a varjú nagytestű madár, nemigen tud a fák sűrű ágai közé egyből berepülni (a kisebb testű madarak fészkéhez), így a fák külső ágain kell, hogy landoljon, és a fa ágán végigsétálva közelít a fészekaljhoz. Csakhogy a madárszülők is védik a tojásaikat, kismadaraikat, és egyből nagy rikácsolásba kezdenek és támadásba lendülnek. Erre a nyüzsgésre a varjak is felfigyelnek és a támadó segítségére sietnek. Viszont a sűrű faágak között a kisebb testűeknek van némi fórjuk a varjakkal szemben és és a varjak kénytelenek kitotyogni a faágakon, hogy legalább elrepülhessenek. És megkezdődik a légi harc. A kicsi madarak nem elégszenek meg azzal, hogy elkergették a támadókat, de a nyomukban is maradnak. Sokkal fürgébbek, és rövid távon mozgékonyabbak a levegőben. Az egész háború pár percig tart csupán, de nagyon látványos.
A fürgeség máshol is teret nyer, mégpedig a mókusoknál. A varjak előszeretettel vadásznak a mókusokra is. Az egyik ilyen eset, amikor a varjú kiszemelte egy magas faágról a földön tobozt rágcsáló kis mókust, amely egy fa tövében ücsörgött. Megindult a támadás: a varjú zuhanóbombázóként szinte rávetette magát a kis állatra, a magasból csapott le rá. Csakhogy, a mókus jól ismeri ezt a technikát, és kivárt. Az utolsó tizedmásodpercben ugrott be a fatörzs mögé és tűnt el a fenyőfa ágai között. A hoppon maradt varjú még szerencsétlenül is járt. A nagy sebessége miatt már nem tudott lelassulni, hiába tárta szét a szárnyait, csőrrel csak nekicsapódott a fatörzsnek és szabályosan hátraesett. Mókás jelenet volt.
A másik jellegzetes itt lakó a fenyőrigó. Itteni nyelven сосна молочницы. Jópofák és nagyon viccesek, megmulattatják az embert, és felveszik a kesztyűt a dolmányos varjakkal.
Észak-Európa, Ázsia nagy részén fenyvesekben él, a Kárpát-medencében ritka. Hossza 25-26 centiméter, szárnyfesztávolsága 39-42 centiméter, súlya 80-120 gramm. Háta gesztenyebarna, hasa fehér, feje hamuszürke, farka fekete, melle és oldalai rozsdasárgák, hegyes, háromszög alakú sötétbarna foltokkal tarkázva. Csőre sárga, lábai sötétbarnák. Rovarokat, csigákat, gilisztákat zsákmányol, de elfogyasztja a bogyókat és gyümölcsöket is. A fenyőrigó akár 18 évig is él. Az ivarérettséget 1-2 éves korban éri el. A költési időszak április-június között van. Sík- és hegyvidéki erdők, ártéri erdők fáin és bokrain készíti száraz növényi anyagokból álló fészkét. 5-6 tojásán 13-14 napig kotlik. A fiatal madarak 12-16 nap után repülnek ki.
A harmadik madárfaj a barázdabillegető. A helybéliek csak трясогузка-nak hívják, mert folyamatosan mozgatja a farktollait. A földön szalad, mint a rajzfilmben a gyalogkakukk, a levegőben meg egészen sajátos stílusa van: csapkod, mint egy gép és mikor már elég magasan van, zuhan, mint egy kő. Mielőtt "leesne", megint csapkod.
Testhossza 18 centiméter, szárnyfesztávolsága 25–30 centiméter,
testtömege 17–25 gramm. Felsőtestének színe szürke, torka, begye
mellének felső részéig fekete, nyakának hátsó része és tarkója
bársonyos feketék, szemsávja, a fej és a nyak oldala, valamint
alsóteste fehér, miáltal a szárnyon két világos csík keletkezik. A
középső farktollak feketék, a többiek fehérek. A tojó hasonló
színezetű, de torokfoltja kisebb, fejrajzolata pedig szürkébb. A két
ivar őszi tollazata abban különbözik a tavaszitól, hogy fekete
torokfoltjuk jórészt eltűnik, azaz torkuk, begyük egy patkó alakú
fekete sávtól eltekintve fehér. A fiatalokra a szürke és a barna szín
a jellemző.
Tápláléka rovarokból, pókokból, apró rákokból, férgekből áll,
melyeket a talajon szaladgálva keresgél. Rövidtávú vonuló, de
néha áttelel.
A negyedik "szomszéd" a mókusok. Na, ezekről is van mit mesélni. Bozontos farkú, erdőlakó rágcsálók. Nálunk a fenyőligetben is nagyon jól érzik magukat. Az itt dolgozók még etetőt is építettek nekik, amibe "ajándékot" tesznek. Jön a mókus, felmászik a fára az etetőhöz, bebújik a lyukon, fogja az "ajándékot", kiül az etető tetejére és ott majszolja el.
2012.09.15
És vannak már kicsik is
Sokáig nem írtam a blogomba, mert gyakorlatilag nem is történt semmi. Hogy vettem tejet, meg kenyeret a boltban, meg, hogy levittem a szemetet, ugye ez nem túl izgalmas téma.
Kezdem most azzal, hogy mától számolva már "csak" 70 napom van hátra az ittlétemből, mert ugye a repülőjegyem szeptember 30-ra szól.
Kihasználva az ittlétemet, küldtem haza egy meghívólevelet a kisebbik fiamnak és a barátnőjének, hogy látogassanak meg, aztán csavargunk egy jót itt a városban. Ugyanis Oroszország részünkre vízum köteles, és többek között (biztosítás, repülőjegy) meghívólevél is kell.
A hivatalos ügyintézést érdemes időben elkezdeni, mert az oroszok malmai igen lassan őrölnek. A levél már e hónap elején megszületett, és remélem, hogy a procedúra a következő hónap, azaz augusztus közepéig be is fejeződik...
Itt ahol lakom, a belvárostól viszonylag távol, vehetjük úgy is, mint a moszkvai Rózsadomb, mesés a környék. Egy liget közepén, ráadásul vegyes liget közepén, mert a konyhaablakból fenyves, az erkélyről meg nyírfaliget látható, zajlik az élet. Mondom mindezt azért, mert rengeteg állat "szállt itt meg".
Ráadásul érdemes őket megfigyelni, mert az itteni állatok - hogy is írjam, olyan - magamutogatók. Abszolút nem félnek az embertől, ami lehetővé teszi, hogy jót mulassunk is rajtuk.
A legvadabbak a dolmányos varjak.
A kormos varjú alfajának tekintették Corvus corone cornix néven, 2002-ben azonban önálló fajjá nyilvánították. Gyakran nevezik szürkevarjúnak, hamvas varjúnak is. Európa keleti és Ázsia nyugati részén él és két kisebb populációja található a Brit-szigeteken és Észak-Afrikában. Nagy számban mezőgazdasági területeken, erdőszélen fordul elő, de a városokban lévő fasorokban és ligetekben is látható, megszokta az emberek közelségét, így Budapesten is megtalálható. Hossza 45-47 centiméter, szárnyfesztávolsága 93-104 centiméter, testtömege 370-650 gramm közötti. A hím egy kicsivel nagyobb a tojónál. A háta és testalja hamvas-szürke, feje, szárnya és farka fekete. Erős, vaskos csőre és lába fekete. Főleg rovarokat, kisebb emlősöket, madarakat és dögöket eszik, de nem veti meg a növényi eledelt sem.
Okosak, de agresszívek itt (is). Azon túl, hogy nekem nem szimpatikusak, költési időszakban megtámadják más madarak fészkét, tojásra, kismadárra vadászva. Na, ilyenkor éreztem magam légi harc kellős közepén. Mivel a varjú nagytestű madár, nemigen tud a fák sűrű ágai közé egyből berepülni (a kisebb testű madarak fészkéhez), így a fák külső ágain kell, hogy landoljon, és a fa ágán végigsétálva közelít a fészekaljhoz. Csakhogy a madárszülők is védik a tojásaikat, kismadaraikat, és egyből nagy rikácsolásba kezdenek és támadásba lendülnek. Erre a nyüzsgésre a varjak is felfigyelnek és a támadó segítségére sietnek. Viszont a sűrű faágak között a kisebb testűeknek van némi fórjuk a varjakkal szemben és és a varjak kénytelenek kitotyogni a faágakon, hogy legalább elrepülhessenek. És megkezdődik a légi harc. A kicsi madarak nem elégszenek meg azzal, hogy elkergették a támadókat, de a nyomukban is maradnak. Sokkal fürgébbek, és rövid távon mozgékonyabbak a levegőben. Az egész háború pár percig tart csupán, de nagyon látványos.
A fürgeség máshol is teret nyer, mégpedig a mókusoknál. A varjak előszeretettel vadásznak a mókusokra is. Az egyik ilyen eset, amikor a varjú kiszemelte egy magas faágról a földön tobozt rágcsáló kis mókust, amely egy fa tövében ücsörgött. Megindult a támadás: a varjú zuhanóbombázóként szinte rávetette magát a kis állatra, a magasból csapott le rá. Csakhogy, a mókus jól ismeri ezt a technikát, és kivárt. Az utolsó tizedmásodpercben ugrott be a fatörzs mögé és tűnt el a fenyőfa ágai között. A hoppon maradt varjú még szerencsétlenül is járt. A nagy sebessége miatt már nem tudott lelassulni, hiába tárta szét a szárnyait, csőrrel csak nekicsapódott a fatörzsnek és szabályosan hátraesett. Mókás jelenet volt.
A dolmányos varjú
A másik jellegzetes itt lakó a fenyőrigó. Itteni nyelven сосна молочницы. Jópofák és nagyon viccesek, megmulattatják az embert, és felveszik a kesztyűt a dolmányos varjakkal.
Észak-Európa, Ázsia nagy részén fenyvesekben él, a Kárpát-medencében ritka. Hossza 25-26 centiméter, szárnyfesztávolsága 39-42 centiméter, súlya 80-120 gramm. Háta gesztenyebarna, hasa fehér, feje hamuszürke, farka fekete, melle és oldalai rozsdasárgák, hegyes, háromszög alakú sötétbarna foltokkal tarkázva. Csőre sárga, lábai sötétbarnák. Rovarokat, csigákat, gilisztákat zsákmányol, de elfogyasztja a bogyókat és gyümölcsöket is. A fenyőrigó akár 18 évig is él. Az ivarérettséget 1-2 éves korban éri el. A költési időszak április-június között van. Sík- és hegyvidéki erdők, ártéri erdők fáin és bokrain készíti száraz növényi anyagokból álló fészkét. 5-6 tojásán 13-14 napig kotlik. A fiatal madarak 12-16 nap után repülnek ki.
Ilyen a fenyőrigó
Testhossza 18 centiméter, szárnyfesztávolsága 25–30 centiméter,
testtömege 17–25 gramm. Felsőtestének színe szürke, torka, begye
mellének felső részéig fekete, nyakának hátsó része és tarkója
bársonyos feketék, szemsávja, a fej és a nyak oldala, valamint
alsóteste fehér, miáltal a szárnyon két világos csík keletkezik. A
középső farktollak feketék, a többiek fehérek. A tojó hasonló
színezetű, de torokfoltja kisebb, fejrajzolata pedig szürkébb. A két
ivar őszi tollazata abban különbözik a tavaszitól, hogy fekete
torokfoltjuk jórészt eltűnik, azaz torkuk, begyük egy patkó alakú
fekete sávtól eltekintve fehér. A fiatalokra a szürke és a barna szín
a jellemző.
Tápláléka rovarokból, pókokból, apró rákokból, férgekből áll,
melyeket a talajon szaladgálva keresgél. Rövidtávú vonuló, de
néha áttelel.
Ilyen egy barázdabillegető
A negyedik "szomszéd" a mókusok. Na, ezekről is van mit mesélni. Bozontos farkú, erdőlakó rágcsálók. Nálunk a fenyőligetben is nagyon jól érzik magukat. Az itt dolgozók még etetőt is építettek nekik, amibe "ajándékot" tesznek. Jön a mókus, felmászik a fára az etetőhöz, bebújik a lyukon, fogja az "ajándékot", kiül az etető tetejére és ott majszolja el.
Táplálékuk fák magvaiból, gyümölcseiből, gombákból és rovarokból áll, de emellett előfordul, hogy madártojást és madárfiókákat is fogyasztanak. Ősszel különféle magvakat gyűjtenek és elraktározzák télire. Nem alszanak téli álmot, csupán téli pihenőt tartanak.
A mókus jól alkalmazkodott a fán való életmódhoz. Rendkívül fürge, szüntelenül táplálék – fenyő- és egyéb magvak, mogyoró vagy gomba – után kutat. Farka kormány és ejtőernyő, amikor fáról fára ugrál. Karmai lehetővé teszik, hogy lefelé éppen olyan fürgén mozogjon a fatörzsön, mint felfelé. Szájszervei alkalmasak a csonthéjas termések felnyitására. Kicsi lyukat rág a termés hegyesebbik csúcsán. Fogait vésőként alkalmazva alsó metszőfogait a lyukba mélyeszti, felső fogait a héjra préselve szétfeszíti azt. A mókus az állkapcsában lévő két metszőfogat - más rágcsálókhoz hasonlóan - oldalirányban is tudja mozgatni. Alsó fogait tehát harapófogóként vagy csipeszként használja, amikor ügyesen kipiszkálja a dió belét a burkából. Városi parkokban is – gyakran teljesen szelíden – előfordul.
Ilyen mókus lakik a ligetben
2012.09.15
És vannak már kicsik is
